Május utolsó szombatján kirándulni ment az ovi, Anyucival és Danóval mi is hozzájuk szegődtünk. Apuci otthon gyengélkedett (torokfájás, nátha és a velejárói). Így Anyuci kissé stresszben volt, hogy hogyan fog majd 2 gyerekkel boldogulni, főleg, ha én már nem bírom az utat. De ez fel se tevődött.
A cél a közeli domb kilátója volt, az erdőn keresztül, néhol meredeken felfelé (majd persze lefelé).
Míg más velem egykorú gyereket toltak a szülei kocsiban, addig én nagyokat szaladgáltam, hogy nemcsak Anyuci volt büszke rám.
Ki gyorsabban, ki lassabban - vidáman haladt a csapat, főleg, hogy Dana ovónéninek (itt elől) jó motivációs ötletével bíztatta a társaságot, hogy a gumimaci fákról az érett és földre esett gumimacikat megkeressük és felvegyük. Én is találtam néhányat, eszembe se jutott megkérdőjelezni, hogy létezik-e gumimacifa és miért csak az erdőben...
Fáradhatatlanul szaladgálok le s fel...
Majd megpihenek a társasággal - a képen mögöttem Lindi ovónéni, aki ötünkre vigyáz - az ovóda jellegéhez és személyzetéhez később.
Piknikezik és beszélget a társaság. Én jól belaktam gumimacival, ezért amit Anyuci nem bírt megenni és senkinek se tudott elajándékozni, az madárlátta lett.
Dánielt is sokan tolták, szinte végig aludt, amire sokan bizony rácsodálkoztak, hogy milyen könnyen kezelhető baba. Én is büszke voltam rá, mert így Anyuci velem is szaladgálhatott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése