Falun

Vasárnap kimetünk falura Jénától kb. 20 km-re. Susi és barátom Mio (akinek a nevét végre megtanultam: Miaa) társaságában ellátogattunk egy házhoz, amit diákok laknak, megvették kevés pénzért, viszont rengeteg munkát fektettek bele. Sok gyerek társaságában elindultam felfedezni a falusi életet...

Homokozó, csúszda és sok más játék várt ránk, én persze, amit lehetett kipróbáltam.


Megtaláltam a barikákat! Tényleg azt mondják, hogy Meee, így eltársalogtunk egy darabig.

Legújabb kedvenc szavam a Bagger (bagga), ami annyit jelent, hogy markológép, de hiába hajtogatja nekem Anyuci ezt magyarul, képtelen vagyok megjegyezni.
Nem semmi egy ilyen nagy gép mellett állni.

Viszont be kellett teljek a kisebb gyerekváltozattal, ami igazán szórakoztató volt.


A munka után jöhetett a kiérdemelt vacsora lencseleves formájában, amit Apuci szorgalmasan megfújt nekem és tologatta a számba, miközben én bámészkodtam.

A következő kép nem optikai csalódás vagy trükk... A sok kutya majdhogynem elérte a gyerekek számát, ide-oda sétáltak, meg-megszimatoltak (Anyuci rémületére), de alaptalan volt az ijedelem (nem az enyém, a szüleimé), mert mind egy szálig szelidek, barátságosak voltak, ha egyáltalán számba vettek.


Végre volt egy napsütéses és aránylag meleg vasárnapunk. Szép volt, jó volt.

Tutu

Szüleim zöld korszaka véget ért... Ígyhát vettek egy zöld(szerű) autót. Véletlen volt, hogy valaki Weimarban éppen árulta a 8 éves KIA-ját (mely márkáról mi eddig sose hallottunk... de mondjuk ez még nem jelent semmit), megnézte Anyuci, szinte elájult a felelősségérzettől, hogy ő kell eldöntse, tetszik-e, jó-e a kocsi és egy szerelői beszélgetés után lepengette a pénzt és vért izzadva hazavezette Jénába. Apuci el volt tőle ragadtatva és mivel egyikük se ért igazából az autó belső szerveihez, eldöntötték, hogy bíznak a szerelőben.

Aki kitalálja, hogy mit is jelent a rendszám, kap egy piros pontot.

Nekem is tetszik, főleg, ha elöl ülhetek. Ez elég ritkán fordul elő, mert Anyuci jár vele munkába és most már szinte 2 hónap gyakorlat után már nem zavarja annyira a forgalmat.

Előbb Olinak akarták keresztelni színe miatt, de mivel nem új, félő, hogy időnként rá kell majd ripakodniuk (pl. ha nem indul be vagy hasonló okok miatt) és nem akartak már eleve Oli barátunkkal haragot, ha kritikus esetekben ő pont az autó közelében lenne. Így megkérdeztek engem és én egyből Tutu-nak kereszteltem.



Fölösleges utakat viszont nem teszünk vele, egyrészt mert szüleim szivük mélyén megmaradtak zöldeknek, másrészt pedig butaság elrobogni, miután nagy nehezen találnak a ház előtt egy parkolatnyi helyet. Azonkívül sokkal kényelmesebb Jéna központjába besétálni, gondtalanul, hogy nem kell dugóban állni és hogy nem kell parkolót keresni.

Reméljük még sokáig lesz örömünk benne.

Köln

Felkerekedtünk egy rövid hétvége erejéig meglátogatni az eddig sose látott családot. Ezt én se igazán értettem, de a helyzet az, hogy pl. Anyuci se ismerte még Oma testvérét és annak családját. Hébe hóba kaptunk egy-egy képeslapot, gratuláltak születésemkor vagy szüleim esküvőjére. Most viszont volt egy konkrét meghívásunk Tante Mica, Oma testvérének 85-ik születésnapjára. Így hát felkerekedtünk június első szombatján és vonatoztunk egyet nyugat irányába, Kölnbe. Bár az út közel 7 órás volt, én nagyon élveztem... legalábbis az elején.


Tante Mica lányánál, vagyis Apuci unokatestvérénél (aki 15 évvel idősebb Apucinál), Stellánál szálltunk meg, és persze előnye volt e látogatásnak, hogy így a saarbrückeni nagyszüleimet valamint unokatestvéreimet is láthattam. Ez itt balra Oma testvérével, Micaval (ők se találkoztak már nagyon régóta).

Stella és tenkintélyes bajszú férje Walter nagyon, de nagyon kedvesek voltak. Köln egy külvárosában laknak egy nagyon szép házban és olyan volt, minta már nagyon régóta ismernénk egymást.


Walter, akinek 3 fia van Stellaval, de még nincs unokája, nagyon sokat foglalkozott velem és mivel én ezt nagyon élveztem, ide-oda hurcoltattam magam.

Anyuci hosszan elbeszélgetett Stellával a családról, a horvátországi valamint magyarországi gyökerekről. Oma édesanyja ugyanis Villányból származik. Stella kimondottan örült annak, hogy Anyuci magyarul beszél velem, úgy érezte, hogy ezzel bezárul egy eddig csonka kör. Az ő 3 fia nem tanult meg horvátul, pedig Stella Horvátországban született ott nőtt fel 14 éves koráig, úgy, hogy csak horvátul tudott. Ők svábokként vándoroltak ki annak idején Németországba, de ott tiltották a német nyelvet. Xenia keresztanyám nagyon sajnálja, hogy ők mind nem tanultak meg horvátul - de ez valamelyest érthető, mert pont olyan, mintha Anyuci engem románra tanítana. Tante Mica viszont a mai napig is horvátul beszél Stellával.
Amíg a nagyok ilyen fontos dolgokkal töltötték az időt, addig én vígan játszadoztam unokatestvéreimmel, főleg Lilith-tel.

Már húsvét óta nem találkoztunk!

Bizony meglógtam a családi összefüggések órájáról, így kissé tanácstalanul álltam a sok ember előtt, akik mind a Zagreb nevű vendéglőbe jöttek Tante Micat felköszönteni.

Valaki érti ezt?!

Stella bátyja Drago, ő nekem tehát a nagybácsim. Viszont akkor az unokájának én vagyok a valahányadik fokú nagybácsija!!! Ez a lány, aki a háttérben 14 évesen mosolyog, az én unokahúgom lenne???


Ez egy kicsit sok így egyszerre, de szerencsére ott van Apuci és Xenia, akik nyugtatnak és bizonygatják, hogy van ennél komplikáltabb helyzet is...

A végén aztán mégis úgy döntök, hogy átköltöztetem a bulit a Zagreb étterem lépcsőházába, ahol Lilith-tel nagyon jól elszórakoztam.





Sajnos a hétvége nagyon hamar eltelt, következő nap alig volt egy kis időnk megcsodálni Lucky-t, a család fekete kandúrját, akivel elég jól eltársalogtam, mert már elég rég megtanultam azt, hogy Miaaau.




Ide még biztosan jövünk és nem várjuk meg míg eltelik egy újabb évtized. A vendégszeretetet mi is szivesen viszonozzuk Jénában!