Nini, Anyuci beöltözött zöld almának! Na jó na, nem csinálok vicceket a terebélyes anyukám számlájára. A pocakjáról majd még külön írok.
Akárhogy is kerülöm a témát, a jelmeztől bizony nem szabadulhattam meg. Megbeszéltük már hetekkel ezelőtt, hogy választhatok katicabogár és méhecske között. A katicabogarat végülis elvetettük, maradt a méhecske. Anyuci fáradtságot nem ismerve futkosott a városban anyagért, majd megvarrta élete első jelmezét - s mint ez szokás a Berger-Nagy családban, éjszakába nyúló munkával, tehát pár órával beöltözésem előtt lett kész.
Az óvónénik figyelmeztették Anyucit, hogy a kicsik nem mindig szeretik a jelmezt, ne is csináljon nagy felhajtást, mert ki tudja felveszik-e a maskurát.
Hát én felvettem nagy ímmel-ámmal... de muszáj ezt viselni??
Egy fénykép erejéig csak elvigyorodok, de az eszem már fent jár a többi gyereknél (mint már néhány hete szoktuk: mindig nagyon későn érünk be, tehát már minden gyerek ott van tízkor), hogy ők vajon mit szólnak, ha meglátnak.
Hát bizony azt hittem, hogy eltévedtünk, mert alig ismertem fel a gyerekeket és az óvónéniket. Mindenki be volt öltözve - a baj csak az volt, hogy igazi kaptárba kerültem, ugyanis volt rajtam kívül még néhány magamfajta dongó. Persze, egyik se sajátkezűleg készített, de Nele barátnőm egész csinos volt a ruhácskájában.
Hozzánk vetődött még Lotte is, úgyhogy még kibírtam egy kép erejéig a jelmezt, majd mielőtt még elment Anyuci le is vetettem. Úgy táncoltam, mulattam, ettem-ittam. És legalább olyan jól éreztem magam, mint a többiek.
A mi ovinkban szerencsére csak egy napot kellett ezt kibírni, de Németország különbző tartományaiban (pl. Kölnben, Mainzban) emberek ezrei csinálnak bolondot magukból, vonulnak ki az utcára és beöltöznek, hogy kivetkőzhessenek magukból...
Hátha jövőre én is megkedvelem ezt a fura ünnepet és akkor ismét felvehetem a méhecskés jelmezt - hogy ne vesszen kárba az a sok munka :)
