Lurkó

Apuci nem mondható valami nagy nyelvtehetségnek. Ez tény. Próbált ő már magyarul tanulni, de sok sikerrel nem járt. Persze, amióta Anyuci csak magyarul beszél velem, csak ráragad egy-egy szó, amit aztán előszeretettel is használ. Ilyen pl. a LURKÓ. Néha büszke, néha szigorú hanglejtéssel ejti ki ezt a szót, ugyanakkor érezni, hogy nagyon tetszik neki.
Ha a pelenkásvedret nyitogatom vagy a zenegépet piszkálom (ami nekem szigorúan meg van tiltva, ezért érdekes), akkor felemelt hangon dörög ki száján, hogy LURKÓÓÓÓ!
A minap Anyuci mesélte Apucinak, hogy odamentem a konyhai CD-lejátszóhoz és bekapcsoltam Amy Winehouse cd-jét, majd a zene ritmusára billegtem. Erre meleg tekintettel felém fordult Apuci, nagyot cuppantott az arcomra és azt mondta, hogy: du süsser Lurkó!
Ha egy csibész cselekedetemet elemzi és azt akarja mondani, hogy milyen lurkós, akkor az irodalomelemzés példáján azt mondja, hogy lurkesk (Anyuci ezt csak Kafka-val kapcsolatban ismeri...). Ha pedig becézget, akkor előfordul, hogy hozzátesz még egy szótagot, pl. így: Lurkolo.
Szóval hogy is igazodjon el az ember, főleg, ha még kezdő nyelvtanuló, ha egy szó ennyiféleképpen használatos.

Hopp én is!

Ha valahova fel lehet mászni, akkor én vagyok az első. Alig pislantanak egyet a szüleim, máris kapaszkodom, fújtatok vagy éppenséggel lépcsőt mászok, ahol csak lehet. Itt Apuci valószínüleg egy pókhálót akart eltávolítani vagy a lámpával bajlódni. Mindegy. Hopp én is!


És ha megérkezem valami legtetejére, akkor diadalittas a tekintetem - mondja mindenki, mert ugye én nem láthatom a saját arcomat. Néha bosszúsak a szüleim, mert nem hallgatok rájuk, de amint lent látható kivételesen büszke rám Apuci.

Sajnos a képen látható létra összehajtogatva áll egy falnak dőlve a dolgozószobában. De majd csak kisilabizálom, hogyan kell azt használatba venni.

Karácsony meets Weihnachten

Eljött az adventi időszak. Három hete. Ilyenkor már minden német családban rég folyik az ún. Plätzchen-mánia. Vagyis mindenki rég megsütötte és eszi őket. Nem egyfajtát, hanem 3-5-12-t (ez nem vicc, a német hagyományörzők értelmében nincs felső határ a családi receptek kipróbálásában). Általában az első adventi vasárnapra készülnek el Plätzchen-nek (ha lefordítanánk, akkor a karácsonyi aprósüteménynek felelne meg). Van, hogy ügyes háziasszonyok a féltve őrzött recepteket már hónapokkal előtte előkeresik, van hogy az advent első hetében barátnők összeülnek közösen sütögetni, vagy nagyszülők az unokákkal, de még az iskolában a délutáni foglalkozás idején is elkészülnek ezek a csodák. Kedvelt ajándék is egyben, ha az adventi időszakban meglátogatják egymást az emberek, átnyútják egymásnak és várják az elismerő tekinteteket ("Ezt mind te csináltad?! Jaj, ennek a receptjét mindenképp meg kell add!").
Mi is kaptunk két kis dobozzal Oma-Hanna-tól, aki gyengélkedése ellenére megtette a normáját. Barátaink is hoztak múlt héten egy pici, ízlésesen átkötött zacskóban. Nagyon finomak voltak, tudom hallomásból.
Erre Anyuci is nekiveselkedett és el is készült advent második vasárnapjára egy adag Plätzchen-nel - de csak egyfajtára telt az energiájából meg az idejéből.

Ha valaki erre azt merné mondani, hogy ez közönséges keksz, annak meggyűlik a baja a fentemlített hagyományőrzőkkel. Mondanom sem kell, hogy szüleim egyhamar el is pusztították, csak Anyuci barátnőjétől jött elismerés, mert ő kapott aznap néhányat (ajándékba... :)...). A németek erre megcsóválnák a fejüket, hiszen ezt karácsonyig majszolják az ún. Kaffee und Kuchen étkezésükön (ami olyanszerű mint a magyar uzsonna, csak nem lehet megvariálni pl. sós ételekkel. Azonkívül, aki nem iszik kávét, az kaphat teát, ami pedig az angol tea-time-ra hasonít. Csak még annyit ehhez a témához, hogy Apuci a kávéját nem tudja csak úgy felhajtani, mindig kell egy kis édes valami hozzá).
Mivel mi a karácsonyt nem itt töltjük, Anyuci barátnője, Susi megkérte Anyucit, hogy süssön már valami magyar karácsonyosat. Otthon Nagymamám 60-félét szokott sütni (átvitt értelemben, de tényleg nagyon sokat), éjszakákon át, hogy meglegyen karácsony estére. De nem előtte.
Susi összehívott egy baba-mama-csapatot magához és beharangozta, hogy lesz magyar specialitás. Lett nagy receptkeresés (telefonon, emailen a család főcukrászánál, Nagymamánál), gyúrás, keverés, sütés és ma Anyuci megsütötte élete első beiglijét. Így nézett ki:


Mindenki meg volt elégedve. Én ebből se kaptam, de majd írok külön erről a témáról.
Ja, és még megfordult egy püspökkenyér vasárnap a konyhánkban, Ádám anyukája, Emőke sütötte. Rövid élete volt ennek is, ugyanis nagyon finom volt.

Mi mindig mindenről lekésünk...

...pl. a Mikulás-beszámoló is elmaradt a sok munka és egyéb hanyagság miatt, pedig az én bakancsomba is került valami. Igaz, ha összehasonlítjuk a tavalyi mikulásozással, akkor az idén elég gyenge volt a felhozatal. Tavaly még alig 1 hónapos voltam, de volt vagy 2 különböző nagyságú csokitélapó a cipőmben. Lásd azt a pici, de teletömött lábbelit.

2007. dec. 6 és

2008. dec. 6

Ahhoz képest az idén már csak egy almára telt (az almát már kicsentem a képből) meg egy kis kekszre, az is olyan cukor nélküli. Eszi a fene. De az alma az finom volt. Abba általában belevájom néhányszor a fogamat és ha nem fojtogat a héja (csak bio-almát eszem, tehát lehet annak héja, mert abban van a vitamin), akkor megeszem szinte egy egészet.


Egy másik fontos esemény Ádám haveromnak látogatása volt, aki már nagyfiú, szinte 3 hónapos és nagyon éberül nézelődik, mosolyog, néha sír, ha fáradt. Most még csak megsimogathattam, de jövő nyáron már együtt fogunk focizni (vagy 2 év múlva? Majd meglátjuk, a mai gyerekek egyre gyorsabban fejlődnek). Jaj különben erről az eseményről egyetlen kép se készült Anyuci gépével (szerintem megilletődött Matyi kamerája láttán), de mivel mindenki más gyorsabb nálunk ezért erről már van jel Ádám blogján. Itt lehet ezt megcsodálni.

Fontos ügyek

Azt mondják, hogy a gyerekek viselkedésükben szüleiket tükrözik. Anyuci ebben az esetben hevesen tiltakozna, ugyanis azt hinné mindeki, hogy egész nap csak telefonál...

Az igazság az, hogy a technika bolondja vagyok, így se távirányító, se telefon, se kábel nincs biztonságban előttem. És mivel mindig akad egy szürke vagy fekete lapos téglalap a közelben, én bizony kitombolom magam (3 mobil, 1 vonalas telefon, 6 távirányító: tévé, dvd-lejátszó, dvd-felvevő, receiver, cd-lejátszó, erősítő).

De a legjobban mégis a telefont szeretem, azt is használom a leggyakrabban. Elvégre sok elintéznivalóm van. Pl. Nagymamáékat is fel kell időnként hívjam, hogy elújságoljam legújabb kópéságaimat.

Ha jól emlékszem, Anyuci mindig tárcsáz egy előszámot, mert az olcsóbb. Utána pedig a 0040...


Halló! Halló! Ott ki beszél? ... Hát ez nagyszerű!


Azt még ellestem, hogy ezzel a telefonnal jól lehet egyik szobából a másikba sétálni. És mivel én világbajnok szinten totyogok (sőt szinte szélsebességgel futok), nekem is nagyon jól beválik, mert egyszerre halló-hallózhatok és felmérhetem a terepet.

Megnézem, hogy hol is vannak a szüleim...


A nappaliban ücsörögnek, de sajnos nem érnek rá. Átadhatok nekik valamit?
(dehogy adom át nekik a telefont, mert már rossz élmények fűznek telefonátadáshoz, mert egyszerűen kivették a kezemből és jó magasra eltették)

Variációk egy témára. Anyuci mobilja már régi és ócska. Nyugodtan vehetne magának egy újat, hogy ez maradjon csak nekem. Azt is láttam már, hogy az emberek utazás közben a kocsiikban is telefonálnak - hiába tiltja a törvény.
Van valakinek kifogása ellene?
Na jó, lehet még felöltözöm, mielőtt beindítanám a motort...

Nagyszüleim víziója

Ez nem egy politikai poszt... de akkor is jó, nem? Jóval az amerikai választások előtt...

Lírai pillanatok

"Tejet iszok ...


...és pipázok...


...jó híremre jól vigyázok
Na, nana na, nana na na na..."

Ja! És ha valaki azt hiszi, hogy nem ismerem az ikes igék helyes használatát, az nagyot téved.