Eisenach

A borús idővel dacolva, eldöntöttük, hogy ellátogatunk az eisenachi Wartburgba. Apuci is munkaszünettel ünnepelte a vasárnapot, azonkívül Nagymama és Tata utolsó hétvégéje nálunk. Hadd lássanak mást is az oviba és játszótérre vezető úton kívül. Ígyhát felkerekedtünk mindannyian, másfél órát vonatoztunk és megérkeztünk Eisenachba. A városról is hallotunk sok jót (pl. Bach és Luther is ott lakott), de célunk elsősorban a Wartburg volt (igen, erről nevezték el annó az NDKs autómárkát).
Nem kis hegynek néztünk elébe, de pompás villanegyeden kersztül nagyon szép erdőút vezetett oda. Eisenach egyik múzeuma, a Reuter-Villa mellett is elmentünk, amely már csak azért is érdekes, mert e íróról elnevezett utcában lakunk mi Jénában.

A várhoz vezető kapaszkodó előtt megpihentünk türingiai kolbászt majszolva az ún. szamár-állomásnál. Megismerkedtünk a csacsikkal is. Ezt a ritka szép példányt is Félixnek hívják, amint a homlokán levő névtáblája mutatja.

Gyerekeknek találták ki ezt a szamár-állomást, hogy néhány euró fejében a kapaszkodó egy részét szamárháton tegyék meg. Nekem elég volt csak röviden ráülni az egyik csacsira.


Felérve, a kilátóhoz körülnéztünk, majd el is eredt az eső. Míg Nagymamáék múzeumba mentek, addig szüleimmel és Danóval a vár kávézóját ostromoltuk, ahol sok más gyerek is volt.

A várva-várt pillanat végre elérkezett, megtaláltuk a sárkányt, majd Anyucinak elújságoltam:
"A sárkány vizet fúj!". Van ilyen...


Béke és háború

Nagymama felfelé menet folyton hajtogatta, hogy milyen jó lesz majd lefelé menni... bizony lefelé már szaladnunk kellett, mert el akartunk érni egy vonatot és az időjárás nem volt olyan kedvező, hogy még két órát lötyögjünk a városban a következő vonatig.

"Félre az útból" - kiabáltam, miközben vágtattam lefelé.

Egy gyors fotó erejéig megnéztük Eisenach gyönyörü piacterét, amely közepén ismét vizet köpködő sárkányok voltak.

A város kapuja a Nikolai-templom.
Innen már két lépés az állomás, szerencsésen elértük a vonatot.


Megúsztam a mai napot délutáni alvás nélkül.