Június utolsó hétvégéjén Mexikóba kivándorolt barátainkat, Robertet és Lailat látogattuk meg... nem Mexikóban, hanem Robert szüleinél... Tulajdonképpen csak egy napunk volt egymásra (ay oda-vissza végtelenül hosszú utat leszámítva), de az nagyon szép és intenzív volt.
Hosszú kocsiút után jól fogott egy kis bringázás a nagyon szép és tágas parasztház udvarán.
Drámai esés. Katona dolog - idézem ilyenkor Tatát és csak, ha nagyon fáj sírok vagy kérek pusziterápiát.
Robert és Laila második fia Gabriel jó húsban van és nagyon nyugodt baba (fél éves - 2 hónappal idősebb Danónál).
A foci nemzetközi szenvedély - Emil most már jobban beszél spanyolul, mint németül, de így is nagyon jól megértjük egymást. Lailat is érdekli ám a világbajnokság.
Kirándulunk - hol Ausztriába, hol vissza. Nekünk mindegy hol vagyunk, fő, hogy lehet mászni.
Ritka pillanatok egyike - családi fotó. Ausztriai kilátó, mögöttünk Burghausen, Németország.
Teher...
A büszke apák, régi jó barátok.
Nassolunk (én legtöbbször perecet, az édeset nem igazán kedvelem).
Fiúk:
A helyzet magaslatán, Emil és jómagam:
Én vagyok a legmagasabban, igaz?
Anyuci és Danó:
Kicsi Danó, ne lessél el minden lurkóságot bátyádtól!
Bajor gyerek, hiába él Monterreyben, Mexikóban. Az apja büszke is rá:
Legjobb barátaimmal se szokott ilyen harmonikus lenni az együttlét, mint veled, Emil! Szavak nélkül is csodálatosan megértettük egymást. Hiába, születésünk (jobban mondva az enyém) óta ismerjük egymást - Emil 5 hónappal idősebb. A sok ezer kilométer meg a Nagy Tenger ami elválaszt kutya füle egy ilyen barátság mellett.
Salud! Egészségedre! Prost! Legközelebb Mexikóban!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése