Biztonság

A mi lakásunk nem valami gyerekbarát. Szüleimnek lett volna idejük az elmúlt 11 hónapban ezen valamit változtatni. Pl. az alsó polcokról a rendetlenül elhelyezett folyóiratokat fennebb rakni, vagy akár kidobni, kisebb-vékonyabb könyveket szintén máshova helyezni, apró tárgyakat ne szanaszét hagyni a lakásban (hiszen minden pici tárgyon írja, hogy 3 éven aluliaknak tilos kezükügyébe tenni), a drága lapos tévét a falra akasztani. De mivel nem akarnak kitenni semmilyen veszélynek (még szerencse), így hát lépten-nyomon követnek. Mire kiderült, hogy szeretem nyitogatni a szekrények ajtaját, úgy a fürdőben, mint a konyhában (és ugye azok a szekrények tele vannak érdekesebbnél érdekesebb vegyszerekkel), Anyuci eldöntötte, hogy tenni kell valamit. Rendeltek is biztonsági tépőzáras és kapcsos szekrényajtózárt. Azóta pedig ahányszor kinyitná valaki a konyhában a kagyló alatti szekrényt, visszafojt egy-egy kitörést, mert mindig megfeledkeznek róla, hogy ott van. Ha pedig én akarom kinyitni ugyanazt a szekrényt, elbajlódok a tépőzárral egy darabig, és odaadom Anyucinak, hogy dolgom végezte után ismét rátehesse az ajtóra.

A fürdőszobai kapoccsal elszórakozom még egy darabig, de majd jelzem, ha sikerült kibontanom...