Tutu

Szüleim zöld korszaka véget ért... Ígyhát vettek egy zöld(szerű) autót. Véletlen volt, hogy valaki Weimarban éppen árulta a 8 éves KIA-ját (mely márkáról mi eddig sose hallottunk... de mondjuk ez még nem jelent semmit), megnézte Anyuci, szinte elájult a felelősségérzettől, hogy ő kell eldöntse, tetszik-e, jó-e a kocsi és egy szerelői beszélgetés után lepengette a pénzt és vért izzadva hazavezette Jénába. Apuci el volt tőle ragadtatva és mivel egyikük se ért igazából az autó belső szerveihez, eldöntötték, hogy bíznak a szerelőben.

Aki kitalálja, hogy mit is jelent a rendszám, kap egy piros pontot.

Nekem is tetszik, főleg, ha elöl ülhetek. Ez elég ritkán fordul elő, mert Anyuci jár vele munkába és most már szinte 2 hónap gyakorlat után már nem zavarja annyira a forgalmat.

Előbb Olinak akarták keresztelni színe miatt, de mivel nem új, félő, hogy időnként rá kell majd ripakodniuk (pl. ha nem indul be vagy hasonló okok miatt) és nem akartak már eleve Oli barátunkkal haragot, ha kritikus esetekben ő pont az autó közelében lenne. Így megkérdeztek engem és én egyből Tutu-nak kereszteltem.



Fölösleges utakat viszont nem teszünk vele, egyrészt mert szüleim szivük mélyén megmaradtak zöldeknek, másrészt pedig butaság elrobogni, miután nagy nehezen találnak a ház előtt egy parkolatnyi helyet. Azonkívül sokkal kényelmesebb Jéna központjába besétálni, gondtalanul, hogy nem kell dugóban állni és hogy nem kell parkolót keresni.

Reméljük még sokáig lesz örömünk benne.