Első szülinap

Ez nem egy torta, hanem egy vonat. Szép és jó minőségű fából. 6 gyetya van rajta, a mozdony pedig eltakarja az 1-es szám egy részét. A 10-edik születésnapomig ezt a vonatot nézhetem minden évben, mert Anyuci előre vette a számokat 10-ig. És mielőtt beköszöntene az advent időszaka, beszámolok a szülinapomról, ugyanis ez volt az első, tehát nagyon fontos volt. Nem feledkezett meg senki se róla, csak a blogolás még nem megy annyira automatikusan egy-egy esemény után.
Szóval erre a NAGY NAPRA eljöttek nagyszüleim 1600 km-ről, ami nem semmi. Bemelegítésként megvolt előbb Apuci szülinapja, majd rá egy hétre, november 4-én az enyém.
Mindenki azt hajtogatja, hogy a gyerek első szülinapja elsősorban a szülők ünnepe. Merthogy először életükben olyan feladatokkal kell megbírkózniuk, mint addig soha. Pici baba, nagy felelősség. A felelősség nem csökken idővel, de a baba egyre nagyobb lesz és rájönnek, a szülők, hogy nem egy olyan ördöngös feladat ez a gyereknevelés, mégha a mai napig is tanácstalanok sokminden mókámmal, kisebb-nagyobb bajommal szemben. Megtanulják, hogy elsősorban egy nagy adag higgadtságra van szükségük, bizalomra ösztöneikkel szemben, bizalomra egymással szemben és főleg határtalan szeretetre - akkor megy minden, mint a karikacsapás.
Így hát éppenséggel nem feledkeztek meg rólam, de hát sokat beszéltek saját magukról is, hogy milyen gazdag lett az életük, amióta megvagyok és hogy hajaj, milyen villámsebesen eltelt ez az év. Anyuci izgult, hogy a meghatottságtól majd elpityeredik, de szerintem egész jól tűrtőztette magát. Szóval általános meghatottság lebegett a levegőben, nagyszüleim szemei is könnybe lábadtak, főleg, amikor átadták Anyucinak azt a szép csokor virágot (lásd lent), amit jelképesen tavalyra is szántak, amikoris nem lehettek jelen születésem napján.
Végre leültünk reggelizni, a vonat és a sok gyertya nagyon tetszett nekem is.

Átugrott egy szomszéd is, Jana, aki bár nekem hozta a lufikat, mégis ő is szüleimnek gratulált... szóval ezt valahogy nem értem.

Mivel előző héten mind egy kissé náthásak voltunk, csak hétfőn, vagyis szülinapom előtt egy nappal hívtak meg szüleim néhány havert. Abból el is jött 3. Később Utaék, az alsó szomszédék is feljöttek gratulálni. Nagymamám és Anyuci sütöttek egy-egy diós és túrós tésztát (aki ezt nem érti, annak süti) és lett egy tisztességes BABAZSÚR. Az első bulim. Az alábbi képet akár bili-bulinak is nevezhetjük.
Georg nem érti, hogy nekem fontos ide-oda tologatni a bilit, abban szállítok ezt-azt.

Nem tudom miért nyújtogatja olyan nagylelkűen nekem ezt a macit, elvégre az enyém, csak kölcsönadtam neki, hogy fogja egy darabig. Mert én nem vagyok olyan...

It's my party and I cry if I want to... Szóval ne higyje senki, hogy könnyű házigazdának lenni. Már nem emlékszem pontosan, hogy mi kellett, a lényeg az, hogy kipróbáltam megkapom-e, elvégre én vagyok az ünnepelt.
De azért tudok én békésen is játszani, úgy hogy a végén kaptunk Georggal mindketten egy-egy könyvet a kezünkbe.
Ő a "Mindig-éhes hernyó"-sat (ez az Anyuci mindig mindent le kell fordítson. A könyv becsületes címe: Kleine Raupe Nimmersatt) én pedig természetesen egy magyart - hogy értsem is, amit benne ír.
Ha már szülinap, akkor ajándékozás. Szüleimtől kaptam sok-sok szeretetet - no meg azt a vonatot (szóltak mindenkinek, hogy ne hozzanak ajándékot, mert hogy egy ilyen pici babának úgyse kell és hogy az a legjobb ajándék, ha eljönnek - mégis hoztak apróságokat).
Keresztapámtól, vagyis Istitől kaptam egy hintaloval - bocs hintarénszarvast, amit én választottam ki, na vajon hol? Egyből látszik, hogy mely skandináv bútorüzlet áruja. Pöckösen ülök rajta...
...sőt még Apucit is tudom ijesztegetni, aki csak úgy remeg a félelemtől a kanapén.
Hosszú és szép nap volt - így ide-oda libegek ajándékhintámon (nagymamáéktól van + az az elegáns mellény, ami ugye milyen jól áll). Kis felszusszanás után jöhet a következő szülinap.